Nemrég kedvenc városomban töltöttem, pár napot  és mosolyogva megállapítottam, hogy Egerbe visszatértek a törökök. Nem, nem a százezres seregükkel, csupán ketten. És egy finom iróniával létrehozott, a vár lábánál található kávézóban kötöttek ki. A helyiség maga egy jurta, szépen, „törökösen” berendezve. A kiszolgálás tökéletes, kedves, barátságos személyzettel. A török vagy arab kávé pedig díszes rézedényben felszolgálva, természetesen tej nélkül. Ahogy kell.

torok-kave

Azt vallom, hogy a kávézás egy nyugodt, elvonulós időszak kell legyen, amolyan kis szertartás. Finom illatok, beszélgetés, kis áthangolódás a napi gondokról. Ebben is fontos a mértékletesség és a minőség előtérbe helyezése.

Otthon, amikor darálok, főzök, megvan az elkészítésnek, és a fogyasztásnak is a maga varázsa. Sokszor látok a fővárosban siető embereket, egyik kézben mobiltelefon, másikban a kávé. Ezt is lehet, de itt pont a lényeg veszik el. Szerintem.

A kávézás lényeges eleme lehet a tej. Nemrég megnéztem a világhálón, hol lehet kapni Budapesten növényi tejes feketét, és találtam is egy listát. Elég hosszú a felsorolás, ami igencsak pozitív. Vannak akik – egyre többen – allergia, intolerancia miatt nem ihatják a tehéntejet, mások pedig csak egyszerűen nem szeretik. Akiknek az espresso túl tömény, kiváló altenatíva lehet például egy rizstejes cappuccino. Már rég megdőlt, hogy a tej: élet, erő, egészség. Talán az egyre több embernél diagnosztizált érzékenység sem véletlen.

Kávézókba belépve, újabban az az első kérdésem, van-e tehéntejen kívül más is? Néhány helyen tudnak adni laktózmentest, ami nem túl jó alternatíva, hiszen kazein ugyanúgy található benne, amivel például az én szervezetem sincs jó viszonyban. Egy budapesti kávézóban a fiatal baristával beszélgettem, aki elmondta, hogy náluk természetes, hogy vannak alternatív tejek, hiszen van rá igény, és minden vendég fontos. Szerencsére egyre elterjedtebb ez a szemlélet.

kave-zabtejjel

Hihetetlen, de igaz! Zabtejes, réteges, habos kávé.

És otthon milyen lehetőségek vannak, ha nem bírjuk, vagy nem szeretnénk meginni a boci táplálékát? Sokféle növényi tej kapható a boltokban (például rizs-, mandula-, kókusz-, zabtej), de saját magunk is készíthetünk. Egyszerűen. Egy közeli barátomnál kipróbálhattam a növényi tej-készítő gépét, éppen mandulával (1 liter mandulatejhez 5 dkg mandula és víz szükséges). A végeredmény fenséges lett. Ráadásul egészséges is!

Aki „tejhabmániás”, annak ideális választás lehet a jó minőségű zabtej, ami kiválóan habosítható.

Szóval tej-kérdésben bátran próbálkozzunk, kóstoljunk, kísérletezzünk, megéri! Zárszóként pedig legyen a régi mondás kicsit módosítva: a növényi tej élet, erő, egészség!