diotoro

Nemrég olvastam, hogy hazánkban található a legzamatosabb dió Európában. Tudjuk ezt? Értékeljük?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert van saját fám, és a szomszédomnak is rengeteg terem, szívesen ad belőle. Csak ugye meg kell törni. Első gondolatom az volt, hogy rengeteg időt elvesz, kb. 45 perc mire 20 dkg dióbélhez képes vagyok hozzájutni. És közben semmit nem lehet csinálni. Tényleg? Aztán átgondoltam. Ki tudom használni a ropogtatás időszakát például nyelvtanulásra. Beteszem a lejátszóba a gyakorló angol cd-t, és azt hallgatom. Lehet közben meditálni az élet nagy dolgairól, vagy ha épp nem vagyunk egyedül, akkor lehet beszélgetni. Amit biztosan nem lehet közben: mobiltelefont nyomkodni, filmet nézni (odafigyelve), számítógép előtt ülni. De hát ezekre úgyis túl sok idő elmegy egyéb időszakokban.

Miként érdemes megtörni, hogy ne legyen tele az egész konyha dióhéj darabokkal?

Legegyszerűbb kivinni a terasz vagy a kert olyan részébe, ahol egy kalapács segítségével rá tudunk suhintani. Vagy ha hideg van, esik az eső, vagy éppen lakásunknak nincs kinti  része, akkor tegyük mozsárba, onnan nem repül szerteszét. Másik módszer, hogy vastag vágódeszkára tegyünk zacskót, abba szórjunk pár szem diót, és csapjunk rá a szemekre fa klopfolóval, garantált a siker. A megtört diókat a család együtt, a gyerekek bevonásával is pucolhatja. Az sem baj, ha nem gyűlik össze hamar a süteménybe való, hanem mindenki eszik belőle, amennyi jól esik neki. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyi fogyasztható belőle? Egy nap annyi, amennyi mindenkinek a saját markában elfér. Ez nem csak a dióra, hanem az összes olajos magra együttvéve vonatkozik!

Persze lehet megtörve, eleve pucolt diót is venni, viszont ebben az esetben figyelembe kell venni, hogy hamarabb megavasodik, hiszen a védőburok már hiányzik.

Mire jó a dió?

A legfontosabb az egész dió-kérdésben az a kiváló élettani hatás, amit az olajos magvak általában nyújtanak nekünk. Minden növényi táplálékról elmondható, hogy rengeteg ásványi anyag, vitamin, egyéb hasznos, éltető tápanyag van benne, de mégis miben kimagasló a dió?

Olyan esszenciális, telítetlen zsírsavakat tartalmaz, amik részt vesznek a sejtmembránok felépítésében, és a hormonok előállításában. Javítja az agyműködést (vajon véletlen hogy formája az emberi agyra hasonlít?), csökkenti a depressziót, szerepet játszik a máj megfelelő működésében, immunerősítő és idegvédő táplálék.. Létfontosságú aminosavakból is jó pár megtalálható benne, köztük a tirozin, ami segíti az endorfin („boldogság hormon”) termelődését, arginin, ami részt vesz a vérnyomás szabályozásában, a szív-és érrendszer karbantartásában. Olyan bioaktív összetevőket, antioxidánsokat is tartalmaz, ami csökkenti a daganatos megbetegedés előfordulását.

A legjobb a dióban, hogy hazánkban is terem, könnyen hozzá tudunk jutni ehhez az értékes és nagyon zamatos táplálékhoz! Fogyaszthatjuk magában, gyümölcsökkel társítva, süteményekben, illetve csak a fantázia szab határt a felhasználásának!

Receptajánlatom:

Bejgli – tej- és tojásmentesen