Szerencsére egyre inkább kezd elterjedni az édesburgonya-fogyasztás hazánkban is. Legújabb kísérletem egy szendvicskrém, melynek alapja az édesburgonya (más néven batáta). Elkészítése végtelenül egyszerű. Hozzávalók: – 2 közepes édesburgonya (1-2 személyre) – mennyisége tetszőlegesen növelhető – 1 lilahagyma – olivaolaj (1 evőkanál) – só – borsikafű – oregánó A megpucolt, kockára vágott batátát kevés vízben megfőzzük. […]
Bejgli
Karácsony előtt, karácsonyra, vagy csak úgy bármikor. Kipróbált recept – szerintem a legjobb –, sok pozitív visszajelzéssel. Melyek közül a legegyértelműbb: ahol elkészítik, ott nagyon gyorsan fogy! Hozzávalók a tésztához (3 rúd): 60 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű tönköly, vagy 50%-ban világos lisztből, ízlés szerint) 6 dkg méz 12 dkg kókuszolaj 2 dl rizstej 1,5 teáskanál élesztő Töltelék (1 […]
6-os kenyér
Hogy miért hatos? Az általam kenyérsütésnél használt összetevők után neveztem el így az „alapkenyeremet”. Csak hat. Lehetne akár öt is, de erről kicsit később. Ha megnézzük a bolti kenyerek többségénél ez a szám sokkal több, akár húsz is lehet. Jó ideje saját magam sütöm otthon a kenyeret, melynek nyomába sem ér a boltban kaphatók többsége. […]
A folyadékfogyasztás 9 alapelve
Sok elmélet, számítási módszer létezik arra vonatkozóan, hogy mennyi az ideális napi folyadékbevitel. De vajon melyikben higgyünk? Ki mondja meg, hogy mennyi az ideális? Mikor igyunk többet, mikor kevesebbet, milyen tényezők, körülmények befolyásolják igényeinket? Mi a legegyszerűbb visszajelzés szervezetünktől, hogy megtudjuk, testünk éppen rendelkezik-e az ideális mennyiséggel? Az alábbi alapelvek figyelembevétele választ ad az ideális, […]
Spárga petrezselymes burgonyával
A legegyszerűbb a legjobb. Csupán három összetevő, fűszerezve csak sóval, 40 perc alatt elkészül és az íze mégis fenséges! Hozzávalók (3 személyre): 2 csomag zöld spárga 1 kg (új)burgonya 4-5 csokor petrezselyem vaj, olívaolaj, só Elkészítése: Ha sikerült apró szemű burgonyát vásárolnunk, akkor héjában főzzük meg, ha nagyobb szemű, akkor hámozva, kockára vágva. A zöld […]
Más kávéház
Az asztalnál négyen foglaltak helyet: egy anya, a lánya, egy nagy szatyor tele személyes holmival és egy jó nagy darab szalonna. Természetesen hagymával és kenyérrel, ahogy otthon megszokhatták. A helyszín: egy bevásárlóközpont kávézója. A látványból következtetve arra jutottam, hogy asztalfoglalással beköltöztek egész napra. Ha ezt továbbfejlesztik, a következő fokozat az lesz, hogy péntek délutántól vasárnapig […]